Mint arról korábban írtunk, a köröstárkányi magyarellenes tömeggyilkosság századik évfordulóján az RMDSZ karöltve a református egyházat lassan lassan pártegyházzá züllesztő Csűry püspökkel, rászervezett a Pro Tharkan egyesület hagyományos megemlékezésére. Az esemény fő szervezője, Gábor Ferenc a tragikus esemény századik évfordulójára tekintettel arra szólította fel a helyi RMDSZ-t, illetve a református egyházközséget, hogy szervezzék közösen a megemlékezést. Egyetlen feltételként azt szabta, hogy a nem az RMDSZ-re szavazó köröstárkányi magyarokat korábban nyilvánosan leárulózó Szabó Ödön parlamenti képviselőt egyáltalán ne hívják meg az eseményre. Ebbe természetesen az RMDSZ nem ment bele, így maradt a megosztottság, és a feszültség.
Azon persze el lehet és kell gondolkodni, hogy valaki aki leárulózza egy közösség jelentős részét, miféle lelkiismerettel áll ki ugyanezen emberek elé egységről és magyar megmaradásról beszélni, de ismerve az említett parlamenti képviselő természetét, meglepőnek nem nevezhető, hogy Szabó nem volt hajlandó háttérbe vonulni, még a meggyilkoltak emlékének kedvéért sem. A botrány így borítékolható volt, bár a szervezők bölcsességének köszönhetően végül mégsem lett akkora a szégyen, mint azt a politikai számításból a polgári oldal lejáratására játszó „érdekvédelem” szerette volna.
A megemlékezést szervező, érvényes területfoglalási engedéllyel rendelkező Pro Tarkhan egyesület vezetőjét ugyanis „elfelejtették” arról értesíteni, hogy a magyar kormány képviseletében dr. Sölch Gellért, stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár is jelen lesz, aki viszont a maga részéről joggal vélhette azt, hogy egy, az RMDSZ és az egyház által szervezett megemlékezésen vesz részt. Az RMDSZ manipulatív eljárása azt eredményezte, hogy az ünnepi felszólalások rendjén Gábor Ferenc nem konferálta fel az államtitkárt, hiszen neki nem is szóltak jelenlétéről. Így amikor Gábor Ferenc lezárta az ünnepi felszólalásokat, és a koszorúzásra került volna sor, az RMDSZ-es tábor soraiból kisebb botrányt kavarva bekiabáltak, hogy volna még felszólaló. Majd a helyi református lelkész ragadta magához a mikrofont (az RMDSZ saját hangosítást hozott a nem általa szervezett rendezvényre), átadva a szót az államtitkárnak, végül pedig Szabó Ödön osztotta meg gondolatait a közönséggel, nem feledkezve meg arról, hogy a megosztottságot nevezze meg a magyarság fő ellenségének. (Szabó arra nem tért ki, hogy milyen felelőssége van neki és pártjának abban, hogy egy magyar abszolút többségű település immár évtiezedek óta inkább román polgármestert választ, mint RMDSZ-es magyart).
Szabó Ödön beszédében teátrálisan felszólította a jelenlevő Csomortányi Istvánt arra, hogy a pártok „adják át” az esemény szervezésének jogát az egyháznak. Ezt a kijelentését annak tudatában tette, hogy a megemlékezést mindig is a Pro Tharkan egyesület szervezte, abban soha semmilyen párt nem vett részt, így felszólítását nem is lehet másként értékelni, mint kísérletet arra, hogy nagy nyilvánosság előtt bizonyítsa, mennyire megosztó és rugalmatlan a nemzeti oldal, amely kisajátítja magának a rendezvényt. Az, hogy ő maga évtizedek óta megosztja a helyi közösséget, leárulózza és kirekeszteni akarja a nem az RMDSZ-re szavazó helyi magyarokat, ellopja egy közösség emlékművét, pártja nevére telekkönyvezve azt, megakadályozza az emlékmű kiegészítését egy turulmadárral, majd mindezek után a tragikus esemény száz éves évfordulóját hivatlan tolakodásával, szemérmetlen rászervezéssel és botrányos viselkedéssel kis híján tönkreteszi – belekeverve ebbe a magyar kormány képviselőjét is -, hogy mindez milyen erkölcsi megítélés alá esik, azt majd a választópolgárok döntik el. Annyi bizonyos, hogy a köröstárkányi vérengzés centenáriumi megemlékezésén részt vevők sok tapasztalattal lehettek gazdagabbak, az úgynevezett magyar érdekvédelem valós természetét illetően, és elgondolkodhattak afelől, mi a rosszabb, a külső ellenség, aki fegyverrel tör békés emberekre, vagy az aki képviseletet hazudva zülleszt le egy közösséget, soha nem látott mélységekbe …
K. Sz. I.
