Ha egy történelemkönyvben megpillantunk egy illusztrációt, amelyen egy testes szerzetes röpiratot szögez egy templom kapujára, azonnal tudjuk, hogy a reformációmegindításának pillanatát ábrázolja. A hagyomány szerint ugyanis 1517. október 31-én, déli tizenkét óra körül Luther Márton a wittenbergi vártemplom, a Mindenszentek Temploma kapujára kiszögezte 95 tézisét, melyben elítélte a búcsúlevelekkel való kufárkodást.
A jelenet olyannyira közismert, hogy pár évtizede egy tréfás képregényben is feldolgozták. Két pap kártyázását váratlanul kopogás zavarja meg. „Szabad!” – kiáltják. A kopogás folytatódik. „Gyere már be!” Végül az egyik pap utánanéz a dolognak, és ezzel tér vissza: „Ó, csak a Márton az, a Luther. A téziseit szegezi. Ki oszt?”
A történelmi köztudatban számtalanszor idéznek fel összetett és bonyolult folyamatokat többé-kevésbé kitalált, de látványos jelenetekkel. Kolumbusz fellépését egy tojás hegyére való felállításával, a francia abszolutizmust XIV. Lajos kijelentésével („Az állam én vagyok!”), a bolsevik puccsot a Téli Palota ostromával, 1848. március 15-ét pedig azzal, hogy Petőfi elszavalja a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a Nemzeti Dalt. A történelmi emlékezetnek valószínűleg szüksége van a hosszabb eseménysorokat összesűrítő, drámai pillanatokra, s az sem baj, ha ezek megtévesztőek. A franciák a Bastille bevételének évfordulóján ünneplik a zsarnokság megdöntését, s nem zavarja őket, hogy a híres erődben csak négy hamisító, két őrült és egy perverz nemesember raboskodott 1789. július 14-én.
Hasonló a helyzet a reformáció emléknapjával is. Való igaz, hogy Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben lépett a nyilvánosság elé tanaival. Az is igaz, hogy ebben a korban a templomajtó az egyetemi hirdetőtábla szerepét töltötte be, s több közérdekű közleményt itt helyeztek el. Csakhogy Luther kezdetben
NEM A SZÉLES NYILVÁNOSSÁG ELŐTT AKARTA MEGHIRDETNI TANAIT,
hanem az illetékes egyházi hatóságoknak akarta felhívni a figyelmét a visszaélésekre. A tételek eredeti címe ez volt: Luther Márton disputációja a búcsúcédulák hatalmáról és hatékonyságáról. Nem valószínű, hogy megérte volna kiszögezni meglehetősen hosszú írását a templomkapura: vajon a wittenbergi járókelők közül hányan tudták akkoriban latin nyelven elolvasni?
