Putyin elismeri Kelet-Ukrajna szakadár területeinek függetlenségét! (Friss!)

Vlagyimir Putyin orosz elnök arra figyelmeztette több nagyhatalom vezetőjének is, hogy Moszkva minden valószínűség szerint elismeri a Don-menti szakadár köztársaságok függetlenségét.

A Kreml által hétfőn nyilvánosságra hozott nyilatkozat szerint Putyin az elismerés tervét közölte Emmanuel Macron francia elnökkel és Oalf Scholz német kancellárral. Kiderült, (mint ahogy az várható is volt), hogy sem Macron, sem pedig Scholz nem volt elragadtatva az ötlettől. Azt korábban is tudni lehetett hivatalos és félhivatalos forrásokból, hogy az orosz elnök hétfőn dönt a Donyecki és Luganszki köztársaságok Oroszország általi elismeréséről.

Mindeközben az EU szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Oroszország hivatalosan is elismeri az ukrajnai válság során létrejött „köztársaságokat”. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn kijelentette, hogy az Európai Unió kész reagálni, akár szankciókat is bevezethet, ha Vlagyimir Putyin függetlennek ismeri el Kelet-Ukrajna szakadár területeit.

„Felszólítjuk Putyin elnököt, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot és a minszki megállapodásokat, továbbá elvárjuk, hogy ne ismerje el Luganszk és Donyeck megye függetlenségét” – fogalmazott Josep Borrell a tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követően.

Frissítés:

Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután ismertette a térség történelmét és azt, hogy a kérdéses terület hogyan került Ukrajnához, azonnali hatállyal aláírta a két önjelölt tagköztársaság függetlenségének leismerését.