Viorica Dăncilă kormányfő nagyon csalódott az ország megbélyegzése miatt, meg aztán nem is érti az egészet, hiszen Románia mindig is a leglojálisabb EU-tagok közé tartozott.
„Csalódott vagyok az Ellenőrzési Mechanizmus keretében közzétett jelentés miatt, Románia bebizonyította, hogy az Európai Unió lojális és korrekt partnere. A kabinet folyamatosan kapcsolatban állt az Európai Bizottság (EB) szakértőivel, minden kérdésre magyarázatot adott (…), de meg kell állapítanom, hogy ezeket egész egyszerűen nem vették figyelembe. Nem fogadhatunk el olyan ajánlásokat, amelyek szembemennek a román alkotmányos renddel, és amelyeket minden más állam elutasítana. Nem lehet teljesíteni célkitűzéseket, ha ezek folyamatosan változnak” – panaszkodott és vádaskodott a kormányfő.
A miniszterelnök hozzátette, hogy „figyelmesen” áttanulmányozta a jelentést. Szerinte a jelentés olyan ajánlásokat tartalmaz, amelyek megszegnek a parlament által megszavazott és az alkotmánybíróság által érvényesnek tekintett törvényeket (ami nem is csoda, hiszen a határozat pont azokat a törvényeket kritizálja). Sőt a jelentés az ország szuverenitásának megsértését jelenti és áthágja az Európai Unió alapszerződését – véli Dăncilă.
[Forrás: Agerpres]