Schiffer András kilépett az LMP-ből

A Facebook-oldalán jelentette be Schiffer András, az LMP alapítója, korábbi parlamenti frakcióvezetője és társelnöke, hogy a hétfői nappal megszűntette tagsági jogviszonyát a pártban.

Schiffer két évvel ezelőtt lépett vissza a hivatalos politizálástól, lemondva parlamenti mandátumáról. Ettől függetlenül rendszeresen adott interjúkat és a Facebook-oldalán is aktívan nyilvánult meg közéleti-politikai témákban. Nem riadt vissza attól sem, hogy éles kritikákat fogalmazzon meg az LMP-vel szemben.

Schiffer számára az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője csatlakozott az LMP parlamenti frakciójához. A párt egykori társelnöke emlékeztetett rá, hogy Szabó még 2016-ban az EU-Kanada egyezményről (CETA) szóló vitában „a fideszes Németh Zsolt tenyerébe csapott”, és a szabadkereskedelem mellett állt ki.

Két évvel ezelőtt úgy léptem vissza a hivatásos politizálástól, hogy addigra az LMP különböző testületei a párt…

Közzétette: Schiffer András – 2018. május 6., vasárnap

„A szabadkereskedelem előrenyomulásának megállítása, a szabad tőkeáramlás elé emelt szociális és ökológiai korlátok védelme: ma egyszerre globális és nemzeti sorskérdés”

– szögezte le mostani Facebook-bejegyzésében Schiffer.

Az LMP egykori társelnöke szerint a pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendelik alá a taktikai szempontokat és nem fordítva.

„A 2013-as újjászületésnél azt írtuk ki a képzeletbeli homlokzatra: »Van, ami nem eladó! «. Azóta ez a jelmondat is a feledés homályába veszett. A mai napon megszüntettem tagsági jogviszonyomat az LMP-ben”

– írta közösségi oldalán Schiffer.