Slota szerint Dél-Szlovákia már a magyaroké

A magyarellenes kijelentéseiről is ismert politikus, Ján Slota ismét “visszatért” a szlovák belpolitikába – írja a Paraméter.sk. 

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egykori elnökét Andrej Danko 2012-ben váltotta pártvezetői posztján, miután a pártot 15 évig irányító Slota 2010-ben és 2012-ben sem jutott be az SNS-el a parlamentbe. A politikus a hónap végén esedékes választás miatt érezte úgy, hogy ideje véleményt nyilvánítania.

Az egykori pártvezető szerint az SNS elnöke, Andrej Danko a pártja által irányított minisztériumon keresztül “hozzájárult a dél-szlovákiai szlovák iskolák tönkretételéhez, arrafelé a szlovák gyerekeknek lassan már magyar iskolába kell járniuk.”

A populista Ján Slota szerint Orbán Viktor magyar kormányfő “óriási milliókat önt” a dél-szlovákiai önkormányzatokba.

“Dél-Szlovákia gyakorlatilag már Magyarország igazgatása alatt van”– szögezte le Slota.

A szlovák politikus hozzátette, nem szabad a Szlovák Nemzeti Pártra voksolni, hanem a parlamenti választásokon a Štefan Harabin-féle Vlasťot kell támogatni.

“Meggyőződésem, hogy az egyetlen képviselő, aki hordozza még magában a hazafiságot és a keresztény értékeket, az Štefan Harabin”- véli az egykori SNS-elnök.

Kiemelte: bízik abban, hogy február 29. után véget ér Szlovákiában a “liberális őrület”, mely fölött győzedelmeskedik majd a “hazafiság”.

Ján Slota véleményére a felvidéki vegyes szlovák-magyar párt, a Híd elnöke, Bugár Béla is reagált: örül annak, hogy Slota már a politikai nyugdíját tölti, hogy a politikus már semmilyen hatást nem gyakorol a társadalomra, és hogy a szlovák-magyar feszültség már a múlté.

[Forrás: alfahir.hu]