Szomorú, de a zsidó állam miniszterelnökének kapóra jön a vérontás

Életét vesztette Gázaváros katonai vezetője, Basszem Issza és a palesztin enklávét uraló Hamász katonai szárnyának, az al-Kasszám Brigádoknak öt másik magas rangú tisztviselője. Benny Gantz izraeli védelmi miniszter szerint azonban a Gázai övezetre mért légicsapások „még csak a kezdet”. Meglátását Benjámin Netanjahu is osztja, akinek ugyanúgy, mint a Hamásznak, politikai szempontból kapóra jöhet a konfliktus.

Miközben a nemzetközi közösség a helyzet rendezésére és az erőszak beszüntetésére szólítja fel a feleket, arra figyelmeztetve, hogy totális háborúvá fajulhat a konfliktus, a Hamász vezetése és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő is belengette, ha kell, kiszélesítik a konfliktust.

Bár a Hamász kemény magja politikai tőkét kíván kovácsolni a jelenlegi konfliktusból, több mint valószínű, hogy egy, a 2014-es háborúhoz hasonló izraeli offenzívát inkább elkerülne. Mindazonáltal a Hamász a konfliktussal ismét a palesztin ellenállás vezetőjének, illetve Kelet-Jeruzsálem palesztin lakosság (inkább a tüntetők és a hívők) védelmezőjének állíthatja be magát – írja a The New York Times.

A kormányfő szerdán egy másik Twitter-üzeneteiben is hangsúlyozta, hogy a hadsereg folytatja műveleteit a zsidó állam védelme érdekében, és egy szót sem ejtett arról, hogy a közeljövőben beszüntetik a légicsapásokat, amihez először  nyilván a Hamásznak kelleneleállítania a rakéták kilövésével.

Az NYT felidézi azt is, hogy , hogy az izraeli miniszterelnöknek nem sikerült kormányt alakítania, és az elnök az úgynevezett Netanjahu-ellenes tábor egyik vezetőjét bízta meg a feladattal. A konfliktussal Benjamin Netanjahu népszerűsége ismét növekedhet, ami alááshatja az ellenzéki kormányalakítási törekvéseket, és ha más nem, az újabb választásokig ő  maradna a kormányfői székben.

Azt, hogy Izrael készen áll folytatni a harci cselekményeket, Benny Gantz védelmi miniszter is megerősített.

Izrael nem készül tűzszünetre. Jelenleg nincs végdátuma a műveleteknek. Csak akkor tudunk nyugalomról beszélni, amikor már elérjük a teljes csöndet

– idézte a politikust a Times of Israel.

Az al-Dzsazíra eközben arról tudósít, hogy Izrael egyre több haditechnikai eszközt sorakoztat fel a  a Gázai övezet közelében, ez azonban nem azt jelenti, hogy szárazföldi invázióra készülnek. Meglátása szerint az izraeli légierő így is jelentős eredményeket ért el, a szárazföldi technika csoportosítása valami másnak, esetleg erődemonstrációnak a részét képezi.

A mintegy 300 sebesült mellett Gázában 53-ra teszi a halálos áldozatok számát a helyi egészségügyi minisztérium. Közlése szerint  köztük 14 gyermek vesztette életét. Izraeli oldalon hat halálos áldozatról tudni, köztük egy katonáról, aki egy páncéltörő-rakétatámadásban halt meg a Gázai övezet közelében.

Az MTI beszámolója szerint az al-Kasszám Brigádok vezetője mellett meghalt egy célzott támadásban a kiberkommandóért és a rakéták pontosságának fejlesztéséért felelős tiszt, a lőszergyártási részleg kutatási vezetője, és a lőszerosztály főmérnöke. Mellettük meghalt a műszaki hírszerzési osztály vezetője és a fegyvergyártási osztály felelőse is. A 12-es kereskedelmi TV katonai szakértője szerint 500 olyan lakásra lőtt rakétát az izraeli légierő, melyekben a Hamász különböző szintű vezetői laktak.

Szerdán a  a Hamász újabb rakétatámadásokat indított izraeli területek ellen, helyi idő szerint este 6 órára pedig újabb rakétaesőt ígért. A legfrissebb beszámolók szerint 130 rakétát lőttek ki Izraelre, megtorlásként azért az épületért, amelynek elpusztításáról éppen Netanjahu posztolt.