Az Európai Unió további hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi integritásának megsértése, az ország függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket – közölte az EurópaiElolvasom

Románia mind az Európai Unió, mind a NATO segélykérő mechanizmusát igénybe vette, hogy megoldást találjon az immunbetegségekben szenvedő betegek életét veszélyeztető, krónikussá vált ellenanyaghiányra – közölte hétfőn Sorina Pintea egészségügyiElolvasom

Hibás az elképzelés, amely szerint az úgynevezett csúcsjelölti rendszer alkalmazása demokratikusabbá tenné az Európai Unió működését, ennek épp az ellenkezője az igaz – jelentette ki Donald Tusk, az Európai TanácsElolvasom

2018 januárjában az Európai Unió országai közül Bulgáriában volt a legkisebb a minimálbér, havi 261 eurónak megfelelő összeg, míg Litvániában 400 euró, Romániában pedig 408 eurónak megfelelő összeget tett ki,Elolvasom

Januárban Európában kétszer olyan gyorsan növekedett az új gépkocsik forgalomba helyezésének üteme, mint 2017-ben, a legnagyobb bővülést Romániában regisztrálták – jelentette csütörtökön a Reuters, az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adataiElolvasom