Szatmárnémetiben nagyot álmodott a magyar polgármester és a képviselőtestület. A jelenlegi repülőteret fel akarják újítani, és komoly légiforgalmat fogadnának a terminálnál – írja a Helló Magyar. A megyei tanács 73,5Elolvasom

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke kijelentette egy vasárnap esti interjúban, meggyőződése, hogy akadálymentesen végbemegy a kormányfőcsere. Azt is megemlítette, hogy készül a miniszterelnöki szék elfoglalására. ‘Határozottan hiszem, hogy aElolvasom

Közeleg a szuperválasztási év Romániában (2024-ben parlamenti, helyhatósági, államfői és európai parlamenti választások is lesznek), amelynek kampánya akár a mostani, stabilnak tűnő kormányzást is megbonthatja, miután a politikai pártok azElolvasom

Újabb versenytárgyalást hirdetett meg a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) az észak-erdélyi autópálya Vaskapu és Zilah, illetve Zilah és Szilágynagyfalu közötti szakaszának a kivitelezésére – számolt be csütörtök este aElolvasom

Andrej Babis cseh elnökjelölt nem küldene cseh katonákat a balti államok vagy Lengyelország megsegítésére, amennyiben támadás érné őket – ezt válaszolta a volt kormányfő a cseh közszolgálati televízió vasárnap estiElolvasom