Ők Putyin eddig ismeretlen lányai
Vlagyimir Putyin orosz elnökről közismert, mennyire kerüli, hogy a gyerekeiről beszéljen, így azt sem lehetett tőle hallani, valójában hányan is vannak. Most viszont két nő – akiket széles körben aElolvasom
Vlagyimir Putyin orosz elnökről közismert, mennyire kerüli, hogy a gyerekeiről beszéljen, így azt sem lehetett tőle hallani, valójában hányan is vannak. Most viszont két nő – akiket széles körben aElolvasom
Európa biztonsága csakis közös erőfeszítésekkel biztosítható az orosz elnök és a német kancellár állásfoglalása szerint. Vlagyimir Putyin és Angela Merkel kedden telefonon beszélt egymással. A Kreml sajtószolgálata szerint egyetértettek abban,Elolvasom
A tervezetnél sokkal rövidebb ideig tartott, és meglehetősen hirtelen ért véget Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök első csúcstalálkozója Genfben. A Fehér Ház előzetes tájékoztatása szerint úgy tervezték,Elolvasom
Román idő szerint fél 3 körül elkezdődött Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök találkozója Genfben. Vlagyimir Putyin végül elállt attól az eredeti tervtől, hogy a svájci államfő hivatalosanElolvasom
„Ahogy mondtam, azt gondolom, hogy mindig jobb szemtől szemben találkozni” – mondta Joe Biden amerikai elnök, míg Vlagyimir Putyin orosz elnök arról beszélt, hogy reméli, a találkozó eredményes lesz. Kölcsönösen elmondták, vannakElolvasom
Évek óta nem látott mélyponton vannak az orosz-amerikai kapcsolatok – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az NBC News amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből a nemzetközi hírügynökségek szombatra virradóra közöltekElolvasom
Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozóját június 16-án tartják, ezért Svájc június 15. és 17. között korlátozza Genf légterének használatát, valamint a hadsereget is beveti a maximális biztonság érdekébenElolvasom
Putyin közpénzből támogatja a szeretőit és törvénytelen lányát Navalnij szerint. Szerinte Putyin még a nők anyjának és nagymamájának is besegít. Állami pénzből fizeti Vlagyimir Putyin a szeretőit a hallgatásért AlekszejElolvasom
Aggódjon inkább a saját országában élő őshonos népek és nemzeti kisebbségek jogaiért, ne spekulációkat terjesszen az őshonos népekről szóló ukrán törvénytervezetről – javasolta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az orosz elnöknek.Elolvasom
Joe Biden amerikai elnök januári beiktatása óta először látogatott Európába. Szerdán érkezik, és egy hetet marad: csütörtökön a brit miniszterelnökkel tárgyal, péntektől vasárnapig a G7 csoport vezetőivel tart megbeszéléseket, hétfőnElolvasom
A náci Németország eszméire emlékeztet az az ukrán törvénytervezet, amely őshonos és nem őshonos népekre osztja Ukrajna lakosságát − jelentette ki Vlagyimr Putyin orosz elnök egy televíziós interjúban. Maga az emberekElolvasom
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a törvényt, amelynek értelmében Oroszország felmondja a Nyitott Égbolt szerződést, írja az MTI. Az Amerikai Egyesült Államok még tavaly novemberben, Donald Trump elnöksége alattElolvasom
2025, ittHon.ma