TikTok-kivizsgálást kér a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan kedden jelentette be, hogy ők az Expert Forum jelentése nyomán már kérték az Európai Bizottságtól, hogy a közvélemény manipulációjának gyanúja miatt vizsgálják ki Călin Georgescu TikTok-platformon zajló kampányát.

A Digi 24-nek nyilatkozva kifejtette: a testület álláspontja szerint a TikTok algoritmusai egyértelműen elősegítették a jelöltnek kedvező tartalmak terjedését, ami felborította a romániai választási verseny egyensúlyát és veszélyeztette a politikai pluralizmust. Mindez olyan körülmények között történt, hogy közösségi alapelvei szerint a TikTok nem támogatja a politikai tartalmakat és tiltja a fizetett politikai hirdetéseket – magyarázta Jucan, aki szerint komoly kérdéseket vet fel, hogy Călin Georgescu nem jelentett be semmilyen kampányköltséget.

Emiatt, mint azt az Agerpres írta: azt szeretnék, hogy az EB kötelezze a TikTokot arra, hogy tegye közzé a romániai tevékenységének kockázatértékelését, és szabályszegések esetén rendeljen el szankciókat. Megjegyezte: ha panaszuk megalapozottnak bizonyul, a szankciók a vállalat globális forgalmának egy bizonyos százalékát jelenthetik.