Szerbiában különböző akciókkal próbálják oltásra ösztönözni mindazokat, akinek eddig nem ínyére, hogy koronavírus elleni vakcinát vegyen magához. A belgrádi Ušće bevásárlóközpontban csütörtökön reggel 9 és 21 óra között várjak az oltakozni vágyókat.
Az értesítés szerint az első száz ember 3 ezer dináros vásárlási utalványt kap. Pénteken is jutalmaznak. Akkor majd az első 50 oltakozó 5 ezer dináros utalványt vihet haza, míg szombaton az első 50 személy egy fejenkénti 3 ezer dinár értékű utalványt kap.
(Forrás: index.hu)