A napokban egy mobil pannókra szerelt kiállítás borzolta a nagyváradi, partiumi magyarok idegeit. A Szent László-térre kihelyezett prezentáció egyszerre állított ki bizonyítványt a román történész társadalomról, és a megyét irányító politikusokról, egy agitprop zsurnaliszta fordulattal élve, korra, nemre és nemzetiségre való tekintet nélkül.
A kiállítás természetesen nem szólhatott másról 2018-ban, mint a „nagy egyesülésről”, és célközönsége is elsősorban a román nemzetiségű lakosság volt. Hozzánk magyarokhoz csupán annyiban szólt, hogy átböngészve a kiállítás anyagát konstatáljuk, semmit sem változott a többségi nemzet véleményformálóinak viszonyulása irányunkba.
Azon meg sem lepődve, hogy a végtelen mohóságú balkáni területéhséget büszkén és dalolva tolják az ember képébe egy történelminek mondott térkép formájában, nyugtázhatjuk azt is, hogy a száz évvel ezelőtti események mai tálalásában a magyarok csakis mint abszolút gonosz statiszták jelenhetnek meg.
Verboncy és a székely terroristák, avagy harag és részrehajlás nélkül?
A torzításoktól, hazugságoktól, mindenféle bizonyítást nélkülöző állításoktól hemzsegő kiállítási anyagból megtudhattuk például azt is, hogy 1918-ban Bihar vármegyében grasszált egy Verboncy nevű alak, aki székely katonákat vezényelve számos véres, kegyetlen és embertelen leszámolásban vett részt, amelyek célpontjai természetesen a románok nagy egyesülését előmozdítani hivatott román értelmiségiek voltak. Ez a bizonyos Verboncy és tettestársai konkrétan két román „hazafi”, Ioan Ciordaș és Nicolae Bolcaș gyilkosaként lettek megnevezve, mindkét esetben véres és realisztikus részletezéssel, hadd borzadjon a tisztelt román nagyérdemű a gonosz magyarok tettein.
Mi magyarok ezzel az egész tudományos-fantasztikus történettel kapcsolatban csupán néhány dolgot tarthatunk megjegyzésre érdemesnek: egyfelől a sokat mondó nevű román történész (Cristina Puscas), aki az anyagot jegyezte, nem volt képes egy másodikos szintű nyelvi feladatra, az egyszerű másolásra. Verboncy ugyanis nem más, mint Verbőczy Kálmán, a Székely Hadosztály tisztje. Hogy a következetesen elkövetett „hiba” oka ostobaság, vagy rosszindulat, azt döntse el az olvasó maga. Másfelől azt is konstatálhatjuk, hogy Verbőczy Kálmánról alig találni magyar vagy más nyelvű anyagot az interneten, a róla szóló wikipédiás szócikk is – igen jellemző módon – kizárólag román nyelvű. Márpedig tudjuk, jaj annak a népnek, melynek történelmét mások írják …
Seghalom, Mihaifalau, Micica
Ha mondjuk francia, vagy kínai turistaként böngésszük a román Oradea Unirii terén kiállított térkép anyagát, akkor ezek ősi román, sőt ősi dák településnevek. Csak mi magyarok tudjuk, hogy semmi értelmük, és csak magyarul jelent az valamit, hogy Szeghalom, Mihályfalva vagy Micske. Önkéntelenül adódik a kérdés, miért van ez így? Hol van a magyar állam ellenpropagandája 100 évvel Trianon után? Hol vannak az összes létező nyelvre lefordított könyvek, magazinok, weboldalak ebben a témában, amelyek az igazat mondják el a kiváncsiaknak, legyen az nyugati érdeklődő, vagy Nagyváradra telepített moldovai román szülők gimnazista gyermeke? Ki mondja el nekik, hogy hazugsággal etetik őket, ki szervez kiállítást arról, hogyan lett Nagyvárad Oradea? Ki mutatja fel szervezetten, hatékonyan és közérthetően a magyarok igazát a világnak? Harag és részrehajlás nélkül, csak az igazat. Nem várhatjuk senki mástól, nekünk kell megtennünk – ti. a magyar kormánynak – , mert az igazság csak nekünk fontos, senki másnak.
Indoktrinálás, magyar segédlettel
A román nyelvű sajtóból megtudhattuk, hogy a kiállítást a Bihar Megyei Tanács pályázatíró és kezelő igazgatósága 10 000 lejjel támogatta, amiért a román állam képviselője, Ioan Mihaiu prefektus külön elismerését fejezte ki. Ez minden bizonnyal elégedettséggel tölthette el a megyei önkormányzatot vezető RMDSZ-es Pásztor Sándort, aki a jól végzett munka tudatával dőlhetett hátra, hiszen az általa vezetett intézmény jóvoltából sok száz nagyváradi román kisdiák megtudhatta (?), ki is volt az a Verboncy, és milyen gonosz gyilkosok voltak azok a székely terroristák már ezelőtt száz éve is. Hogy ez a fajta szembeköpése saját nemzetének valamilyen szofisztikált tulipános érdekvédelmi módszer-e, amit mostanában eszelhettek ki a Sas-palota kényelmes irodáiban, vagy pedig sima gerinctelenség, az e sorok írásáig nem derült ki.
Az viszont biztosnak látszik, hogy légy kerülhetett a levesbe, mert a Megyei Tanács egy rövid közleményben határolódott el az általa finanszírozott kiállítás gyalázatos hazugságtömegétől, a szervezőkre kenve minden felelősséget. Értjük: sovinizmust, egy nemzet gyalázását lehet közpénzből, többek között magyar adófizetők pénzéből finanszírozni, de ha kiderül a dolog, elhatárolódunk akár saját magunktól is. Persze ehhez kellett az EMNP felháborodott, lényegretörő közleménye is.
Az egész dolog jellegzetesen balkáni. Egyszerre groteszk, szomorú és szörnyen ostoba a végtelen kiterjedésű Románia agyament víziója, a hős román hazafiak és a gonosz magyar terroristák harca, és a mód amint ezt a párhuzamos világegyetemet hathatós magyar segédlettel megpróbálják lenyomni az érdeklődők torkán, természetesen közpénzből finanszírozva. Magyar szemmel nézve ezt a történetet, végszóként akár le is szűrhetjük, egyvalami mindenképpen sikerült a száz esztendejét ünneplő kisgomböc nagyon nagy Romániának. Sikerült a maga képére és hasonlatosságára emésztenie a magyar anyanyelvű, magukat érdekvédőnek mondó politikusaink jó részét.
Barta Béla
